Egy évvel a 2024-es zavargások után Új-Kaledónia továbbra is politikai, gazdasági és társadalmi válságban vergődik, miközben újabb erőszakhullám veszélye fenyeget. Egy parlamenti jelentés szerint a sziget jövője forog kockán, a helyzetet pedig külföldi befolyásolási kísérletek is súlyosbítják.
Ukrán drón csapódott be egy hadiipari létesítménybe Izsevszk városban, amely mintegy 1300 kilométerre található az ukrán határtól – ez lehet az ukrán haderő egyik eddigi legtávolabbról végrehajtott támadása a háború kezdete óta.
Ketten meghaltak az M3-as autópályán vasárnap, amikor egy autó letért az úttestről és árokba hajtott. Az utat teljes szélességében lezárták – tudta meg az MTI a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. UPDATE: feloldották a lezárást Kartalnál.
Izrael légicsapást mért az iráni állami műsorszolgáltató teheráni épületére, megszakítva az élő adást és súlyos károkat okozva a létesítményben. Az iráni állami média élőben közvetítette a légicsapást - közölte a Times of Israel.
Ma reggel súlyos csapás érte Izraelt: több mint 200 ember megsérült és legalább nyolc ember meghalt. Az iráni Tasznim hírügynökség arról ír: a támadás azért volt sikeres, mert Irán hiperszonikus rakétákat használt.
Ukrán dróntámadás érte az oroszországi Tatárföld régiót, a támadás egy halálos áldozatot követelt és tizenhárom sebesültet eredményezett a helyi kormányzó közlése szerint - írja a Reuters.
Izrael tegnap megtámadta Iránt, a perzsa többségű állam válaszcsapásként több mint 100 ballisztikus rakétát lőtt ki Izrael központjára, Tel-Avivra. Az iráni támadásnak minimum kettő halálos áldozata és több mint 50 sérültje van. Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője tegnap nyíltan háborút deklarált, a nap folyamán folytatódnak az Irán elleni katonai műveletek és az iráni támadások. Izrael bejelentette, hogy leszerelték az ellenséges főváros légvédelmét, a nap folyamán elkezdték a Teherán környékén található ellenséges célpontok megsemmisítését. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán és Izrael közti konfliktus szombati híreivel.
Az indiai légiközlekedési hatóság elrendelte az országban üzemelő összes Boeing 787-es repülőgép ellenőrzését, miután egy Air India járat balesete 270 ember halálát okozta a héten.
Az Air India 171-es járata mindössze 30 másodpercet tartózkodott a levegőben. A pilóta egyetlen vészjelzést tudott leadni, mielőtt minden kapcsolat megszakadt a Boeing Dreamlinerrel - tudósított a The Telegraph.
Ukrán drónok négy orosz katonai repülőteret támadtak meg vasárnap, köztük a kelet-szibériai Belaja katonai bázist, jelentős károkat okozva az orosz légierőnek – jelentette a Bloomberg.
Öngyilkos merénylő támadásában legalább 13-an meghaltak a szomáliai fővárosban, Mogadishuban – közölte vasárnap a helyi rendőrség.
Izrael pénteken csapást mért a jemeni Al-Hudajdah és Salif kikötőkre, folytatva a húszi katonai képességek gyengítésére irányuló hadműveleteit. Egyúttal arra figyelmeztettek, hogy a csoport vezetője, Abdul Malik al-Húszi is célponttá válhat, ha a támadások folytatódnak Izrael ellen.
A pakisztáni hadsereg tüzérségi tűzzel válaszolt a területét ért indiai támadásra: Újdelhi ma reggel közölte, hogy az ellencsapásnak hét halálos áldozata van és 38 ember megsérült – mind polgári személyek.
Rekordszámú orosz katona vesztette életét 2024-ben az ukrajnai háborúban, legalább 45 287 fő halt meg a fronton, ami közel háromszorosa a háború első évében bekövetkezett veszteségeknek - írta meg a BBC.
Az Egyesült Államok északkeleti részének több államában mintegy 700 ezer ember maradt áram nélkül kedden súlyos viharok nyomán, amelyeknek halálos áldozata is volt.
Négy halálos áldozatot követelt az Ibériai-félszigetet sújtó áramkimaradás, miután egy idős házaspár és felnőtt fiuk szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy generátor használata miatt - közölte a Sky News.
Milliárdos üzlettel erősíti szemüvegpiaci pozícióját a Meta.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Washingtonba utazott az izraeli kormányfő.
Ha már úgyis munkához kötötték a rászorulók egészégbiztosítását.
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.